A Csillogó Út

Mirella lépett be elsőként a tágas terembe, amit a bíbor kapu tárt fel. A helyiség tele volt fénylő fémtárgyakkal: elegáns szobrokkal, bonyolult szerkezetekkel és csillogó szimbólumokkal, melyek mindezüstből, fényes acélból és platinából készültek, felületük hipnotikus táncban verte vissza a fényt. Bandi, Borda és az idős asszony óvatosan követték, tekintetükben ott bujkált még a félelem. A fekete kutya Mirella lábához simult. A csendet csak a saját lélegzetük és egy távoli, mély morajlás törte meg.
Mirella a réziránytűt maga előtt tartva lassan körbenézett. A számtalan csillogó tárgy között egy láthatatlan fonal húzta a figyelmét egy központi pont felé: egy nagy, fémből készült spirális alakzat állt a terem túlsó végében, amely a legfényesebb, leginkább hívogató csillogással vonzotta a tekinteteket. „Úgy tűnik, ott vár ránk a következő rejtély,” súgta Mirella, majd elindult a spirál felé, léptei szinte lebegtek a polírozott padlón.
A csapat követte, mindenki feszülten figyelte a spirálról lepattogó fényeket, melyek mozgó mintákat festettek a falra. A tárgyak vezették őket, minden egyes csillogás egy apró lökés volt az ismeretlen felé. Elérték a spirált, ami egy bonyolult szerkezet volt, közepén egy apró, üres mélyedéssel. Pont akkora, mint a réziránytű. Mirella megállt, a tárgyat a mélyedés felé tartva, szemeiben a felfedezés izgalma. A morajlás erősödött, mintha valami készülne.