A Fanyar Szag

A súrlódó hang, nyersen és közvetlenül, átszakította a feszült csendet, a csapatot dermedt állapotban hagyva. Bandi egy hirtelen mozdulattal kapta fel a fejét, tekintetében a dühös zavarodottság villant meg. Borda ökölbe szorította a kezét, ujjpercei kifehéredtek. Az idős asszony némán felszisszent, kezével még szorosabban kapaszkodott Bandi kabátjába. A friss, nedves karcolások, melyek szinte a szemük láttára jelentek meg, a legrosszabb rémálmaikat igazolták: ami elől menekülniük kellett volna, az itt van, velük egy légtérben.
Mirella, bár gyomra görcsbe rándult, nem engedte, hogy a pánik eluralkodjon rajta. Éles szeme a nyomokat követte, melyek most még feltűnőbben, még vizesebben vezettek a terem túlsó oldalán tátongó újabb sötét ajtónyílás felé. Ez nem menekülési útvonalat, hanem egyenesen a lény nyomát jelentette. Egy pillanatra Borda tekintetével találkozott, és bár nem szóltak, a parancs egyértelmű volt: tovább.
Borda egy rövid, dacos bólintással jelezte, hogy érti. Lassan, megfeszült izmokkal indult meg újra, a tekintete a nyílásba szegeződött, mintha már előre harcolna a láthatatlan ellenféllel. Bandi, akinek arca sápadt volt a méregtől és a félelemtől, követte őt, szinte mechanikusan. Az idős asszony zihálva lépdelt mögöttük, reszkető teste majdnem nekidőlt Bandiéinak.
A sötét átjáró szája, ahova a friss karomnyomok vezettek, mintha beszippantotta volna a fényt. Ahogy közelebb értek, a hideg aura még intenzívebbé vált, szinte érezhetővé, ahogy a bőrükhöz tapadt. Mirella utolsóként lépett át a küszöbön, mielőtt a sötétség teljesen elnyelte volna őket. A folyosó nem volt hosszú, de szűk, és a falakon itt is megjelentek a vizes karcolások, mintha a lény alig néhány pillanattal előttük, vagy éppen velük együtt haladt volna. A levegőben valami dohos, mégis fanyar szag érződött, ami élesen vágta az orrukat, egyfajta figyelmeztetésként, hogy mélyebbre merészkedtek az ismeretlenbe.