A falba zárt morajlás

A folyosó hideg, dohos levegője azonnal körbefogta a kis csapatot, amint maguk mögött hagyták a mocsár fojtogató páráját. Borda haladt legelöl, kezét a fegyverén tartva, éber szemei gyorsan alkalmazkodtak a sűrű félhomályhoz. Mögötte Bandi még mindig halkan fújtatott a megkönnyebbüléstől, miközben az idős asszony didergő vállaira igyekezett teríteni egy szárazabb kendőt. Mirella megértő mosollyal figyelte a fiú igyekezetét; a szegény sorsúak tisztasága és segítőkészsége mindig felmelegítette a szívét, éles ellentétben állva a pöffeszkedő uraságok hideg gőgjével.
Ahogy mélyebbre merészkedtek a nyirkos kőfalak között, különös, alacsony frekvenciájú remegés rázta meg a nehéz levegőt. Egy mély, rejtélyes zúgás morajlott fel valahonnan a járat mélyéről, mintha maga az építmény próbálna suttogva beszélni hozzájuk. Bandi azonnal megtorpant, tágra nyílt szemmel fürkészve a homályt, de Borda határozott intéssel jelezte, hogy nincs visszaút. A fáklya imbolygó fénye megvilágította a folyosó végét, ahol a kövek között egy furcsa, elszíneződött repedés húzódott, melyből egy régi tekercs csücske kandikált ki. Mirella lépett közelebb, hogy óvatosan kihúzza a poros leletet, miközben a fal túloldaláról érkező zúgás egyre erőteljesebbé vált.