Mirella és az ekhós szekér · Mirella
A faház rejtelmei
Mirella határozottan illesztette a rozsdás kulcsot a korhadt tölgyfa ajtó zárjába. A fém halk súrlódása kellemesen jelezte, hogy a mechanizmus él, majd egy apró kattanás futott végig az éjszakán. A kulcs elfordult, és az ajtó lassan, mélyről jövő nyikorgással tárult fel, rést engedve a sötétbe. Belülről dohos, állott levegő áramlott ki, mintha a ház most szuszogna először hosszú idő után.
Bandi és Borda egymásra pillantottak, arcukon a remény és az óvatosság bájos keveréke ült. Az idős asszony mélyet sóhajtott, majd egyből felegyenesedett, Mirella minden mozdulatát fürkészve. A lámpás halvány fénye a sötét belsőre vetült, ahol pókfonál-függönyök és porréteg borított mindent. „Legalább a pókfonál-gyűjtemény ingyen jött,” gondolta Bandi, halványan elmosolyodva.
Mirella előrenyomta az ajtót, feltárva egy apró, egyterű szobát. A deszkapadlón száradt levelek hevertek, a sarkokban pókhálók rejtőztek. A ház, bár elhagyatott volt, valami megmagyarázhatatlan feszültséget hordozott magában, mintha a falak magukba szívták volna az utolsó lakók titkait. „Nos, úgy tűnik, megvan a menedékünk,” suttogta Mirella, hangjában némi megkönnyebbülés, de szemei éberen pásztázták a homályos zugokat.
A csapat belépett a faházba. Az ajtó mögöttük halk zörrenéssel csukódott be, elvágva őket az éjszakai erdő suttogásától. A benti csend súlyosabb volt, mint kint a fák között, mintha minden neszt egy láthatatlan fül hallgatna a falak mögül. Borda azonnal a sarkok felé fordult, Bandi pedig az ablakokat vizsgálta. Az idős asszony arca is elkomorodott kissé. A menedék reményt adott, de a ház feszültsége érezhető volt, s a csapat tudta, hogy a valódi pihenés még várat magára.
Bandi és Borda egymásra pillantottak, arcukon a remény és az óvatosság bájos keveréke ült. Az idős asszony mélyet sóhajtott, majd egyből felegyenesedett, Mirella minden mozdulatát fürkészve. A lámpás halvány fénye a sötét belsőre vetült, ahol pókfonál-függönyök és porréteg borított mindent. „Legalább a pókfonál-gyűjtemény ingyen jött,” gondolta Bandi, halványan elmosolyodva.
Mirella előrenyomta az ajtót, feltárva egy apró, egyterű szobát. A deszkapadlón száradt levelek hevertek, a sarkokban pókhálók rejtőztek. A ház, bár elhagyatott volt, valami megmagyarázhatatlan feszültséget hordozott magában, mintha a falak magukba szívták volna az utolsó lakók titkait. „Nos, úgy tűnik, megvan a menedékünk,” suttogta Mirella, hangjában némi megkönnyebbülés, de szemei éberen pásztázták a homályos zugokat.
A csapat belépett a faházba. Az ajtó mögöttük halk zörrenéssel csukódott be, elvágva őket az éjszakai erdő suttogásától. A benti csend súlyosabb volt, mint kint a fák között, mintha minden neszt egy láthatatlan fül hallgatna a falak mögül. Borda azonnal a sarkok felé fordult, Bandi pedig az ablakokat vizsgálta. Az idős asszony arca is elkomorodott kissé. A menedék reményt adott, de a ház feszültsége érezhető volt, s a csapat tudta, hogy a valódi pihenés még várat magára.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- house
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.