A csodaszer ára

A bíró mohó tekintettel nyúlt a finom csiszolású üvegcse felé. Hájas ujjai reszkettek a türelmetlenségtől, miközben a bársonypárnák közt teátrális nyöszörgéssel egyenesedett ki.
– Mindegy, mibe kerül! – horkantotta, s kapkodva tátotta ki a száját. – Csak mulaszd el ezt a perzselő nyavalyát!
Mirella lágyan visszahúzta a kezét, mielőtt a hájas ujjak rámarkolhattak volna az aranyló folyadékra. Szemében gúnyos szikra villant, de hangja mézesmázos maradt.
– Türelem, tekintetes uram. A távoli napkelet ritka esszenciája nem adja magát olcsón. Három színarany garas az elixir ára, s egyetlen rézpennyivel sem kevesebb.
A bíró szeme fennakadt a pimasz összegen, s a sarokban lapuló két hajdú gyanakvóan megmozdult. Borda ekkor egyetlen néma lépést tett előre. Szótlanul, mereven állt, keze a övén fityegő tőrmarkolaton pihent, s fenyegető tartása azonnal megtorpantotta az őröket.
– Ide az erszényt, kulcsár! – morogta a háziúr, s türelmetlenül a komor szolga felé intett. – Fizesd ki a némbert, mielőtt elönt a forróság!
A nehéz szüszből három fényes arany garas gördült a kisasztalra. Mirella egyetlen teátrális, mégis elképesztően gyors mozdulattal felmarkolta a jussát, majd pontosan három sárgás cseppet csöppentett a bíró kinyújtott nyelvére. A sűrű, fanyar gyógynövényfőzet azonnal megtette a hatását: a kapzsi ember elképedve nyelte le, s a vak hit nyomán nyomban elöntötte a megkönnyebbülés hamis melege.
– Működik... a torkom már nem is ég úgy! – nyögte ki elégedetten a bíró, miközben elernyedve dőlt vissza a párnák közé.
Mirella elégedett mosollyal intett Bordának. A csalit bekapta a hal, a pénz a markukban volt, így ideje volt kereket oldani, mielőtt a határozott hithűség alábbhagyott volna.