A csípős füst álcája

Jakab remegő kézzel húzta el a rozsdás reteszt, s a résnyire nyíló ajtóban rögvest egy átázott, káromkodó hajdú kopott szőrmegallérja bukkant fel. Az alak gyanakvóan nézett be a füstös helyiségbe, miközben a küszöbön álló társai csizmájáról vastag rétegben hullott a mocskos latyak. Jakab ártatlan képű, szegény öregemberként hajbókolt, s nyavalygó hangon szabadkozott a késői nyitás miatt.
A rőzserakás hűvös árnyékában kucorgó Mirella jelt adott Bordának. A férfi teste mint a megfeszített íj, úgy várta a legkisebb hibát, de a lány óvatosan megérintette a vállát, jelezve, hogy most furfangra, nem pedig nyers erőre lesz szükség. Mirella ujjai közt gyorsan megpördült egy kis cserépfiola – a vásárokból maradt, sűrű füstöt képző illóolajos keverék.
Amikor a hajdú vezetője türelmetlenül belépett a szobába, s a kemence felé indult, Mirella egyetlen laza mozdulattal a parázs szélére pörgette a kis edényt. A cserép egy halk koppanással eltört, s a rőzsék közül pillanatok alatt sűrű, szúrós, csípős füst csapott fel, ami rögvest elborította a szobát. A katonák köhögve, káromkodva tántorodtak vissza a szabad levegőre, azt híve, hogy a kémény dugult el.
Ezt a zűrzavart kihasználva Mirella megragadta a legkisebb gyermek kezét, míg Borda az öreg Jakabot terelte a konyha hátsó falában lévő apró, léces deszkaajtó felé. Mire a hajdúk a tornácon tisztázni tudták a látásukat, a házikó hátsó része már üresen tátongott a fagyos éjszakában.