A bükkös rejtett csapása

Bandi közelebb lépett a korhadó faoszlophoz, és finoman végighúzta ujjait a vésett barázdákon. A spirális minta alján egy apró, nyíl alakú mélyedés lapult, amely pontosan a bükkös sűrűjébe vezető, alig látható csapásra mutatott.
— A térkép nem hazudott — jegyezte meg Bandi, s a felkelő nap fényében még egyszer összenézett a társival. — Az oszlop nemcsak megerősítette az utunkat, de az irányt is kiszabta.
Borda elismerően bólintott, s a botjára támaszkodva elébe vágott a csapatnak. A friss erdei avar halk zörgéssel engedett lépteik alatt, ahogy a három vándor elhagyta a patakpartot. Az idős asszony örömmel szívta be a fenyő- és gombaszagú, tiszta levegőt; a sötét járatok nyomasztó emléke lassan elhalványult a fejében, felváltotta a napfényben fürdő erdei táj nyugalma.
Ahogy a kanyargós ösvényen haladtak felfelé, a fák lombozata ritkulni kezdett, és a társaság hamarosan egy csendes, napsütötte tisztásra ért. A rét közepén egy öreg fa árnyékában egy régi kőpad omladozó maradványai pihentek. Az utazók megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amikor meglátták, hogy a sziklapad oldalába ugyanazt a jelet vésték, mint amit a faoszlopon találtak. A hely tökéletesnek tűnt egy rövid pihenőre, mielőtt továbbfolytatnák a menetelést a völgy felé.