Útjel a kőpad oldalán

Bandi letelepedett a kőpad ép sarkára, s kiterítette térdére az elnyűtt térképet. Az idős asszony hálásan fújtatott egyet, ahogy helyet foglalt a mohás kőlapon, míg Borda óvatosan körbejárta a tisztás szélét, kémlelve a fák közötti csapást.
— Úgy tűnik, jó úton járunk — mutatott Bandi a kőbe vésett jelzésre, amely pontosan rímelt a faoszlopon talált spirális mintára. — A térkép szerint innen a csapás egyenesen a völgybéli régi malom felé kanyarog.
Az idős asszony mosolyogva húzta elő a tarisznyájából a maradék szárított gyümölcsöt, s megkínálta társait. A rövid pihenő alatt a nap kellemesen melegítette hátukat, a bükkös lombjai felől hűs szellő simogatta arcukat. Borda komótosan elfogadott egy marék aszalt szilvát, s közben a domboldal alján kanyargó patak halk csobogását hallgatta.
Miután erejük visszatért, Bandi gondosan összehajtogatta a térképet, és elindult a tisztás déli szélén futó keskeny ösvényen. A csapás itt már könnyebben járhatóvá vált, a bükkfa gyökerei kényelmes lépcsőfokként segítették a leereszkedést. A társaság elégedetten tapasztalta, hogy a völgy közelsége friss fű illatát hozza feléjük, s a sűrű erdő szorítása végleg meglazul.