A belső sorok kapuja

Mirella szapora léptekkel haladt a vásárváros belső sora felé, miközben a frissen megszerzett ezüstök kellemesen csörögtek a szüszőjében. Borda még mindig fojtott morgással, éber tekintettel kísérte, az izmai feszültek a tömeg nyüzsgésében. A lány keblében forrongó harag nem csillapodott teljesen a pimasz szatócs láttán, de a kapzsi kalmár rászedése legalább némi elégtételt nyújtott.
Ahogy befordultak a ponyvás bódék mögötti árnyékos szegletbe, egy kiszáradt facserep tövében didergő suhancra bukkantak. A fiú rongyos gúnyában kuporgott, sötét szemeiben reményvesztett félelem bujkált. Mirella azonnal felismerte benne a rászoruló gyermeket, akit a szatócs imént botvállra akart venni.
– Nesze, kölyök, ezt a kövér ficsúr fizette a sérelmeidért! – mormolta Mirella éles, mégis gondoskodó hangon, s habozás nélkül a fiú piszkos markába szórta a csillogó ezüstöket.
A suhanc szeme tágra nyílt a csodálkozástól, s szóhoz sem jutott a váratlan szerencsétől, mert a lány máris továbblépett. Borda még egy fenyegető pillantást vetett a közelben ólálkodó zsebmetszőkre, biztosítva, hogy senki se merje elvenni a fiú jussát.
Mirella erszénye ismét kiürült, ám léptei annál eltökéltebbé váltak. A vásárváros kapujában felállított ellenőrzőpont felé tartva szigorú hajdúk alakja bontakozott ki a tömegből.