XXXVII/7. A félpár bizonylat — Halasztott kényszerintézkedés

Henderson kétségbeesetten próbálta bal lábán egyensúlyozva megtartani magát a meredekké vált utcakövön, miközben meztelen jobb talpa dermesztően hidegnek érződött a nyirkos kövezeten.
– Várjanak! Az a csizma családi örökség volt! – kiáltott a köpenyes hivatalnok felé, de a válasz csupán a rézből öntött sorszámtábla fémes kattanása volt.
Az antikvárius, látva társa féllábú kálváriáját, próbált közbelépni.
– Nincs valamilyen méltányossági alapon kérhető részletfizetés? Vagy legalább egy cserepapucs?
A hivatalnok megrázta a fejét, majd ceruzájával a járda szélén felbukkanó, apró bronzkapu felé mutatott. A kapu felett halvány gázlámpa világított, rajta apró réztábla: Hivatali Pihenő és Nyugtatási Övezet.
– A bal lábbeli lefoglalása az ügyfélszolgálati pihenőidő letelte után folytatódik – hirdette ki szárazon a hivatalnok. – Kérjük, foglaljanak helyet a várakozóban. A mezítlábas belépés illetékmentes.
A billenő utcakő egy utolsót zökkent, s mindkettőjüket egyenesen a kis bronzkapu mögötti, hűvös csarnokba csúsztatta. Henderson a félpár cipőjével, az antikvárius pedig a szorongatott koromjegyzőkönyvvel ért földet a süppedős szőnyegen.
A helyiség homályából hirtelen halk, elégedett duruzsolás hallatszott. Egy kényelmes bőrkarosszékben ülő, ismeretlen látogató mosolyogva fordult feléjük, miközben egy gőzölgő teáscsészét emelt a szájához:
– Nagyszerű ez a VIP-szolgáltatás, nem igaz? Még a lábbelit is lecsatolják az embertől, hogy teljes legyen a kényelem.