XXXVII/5. A lejtős utcakő — Automatikus végrehajtás

A sikátor utcakövei nehéz, olajos szisszenéssel billentek meg. Henderson kétségbeesetten próbált megkapaszkodni a pihenőfülke hideg vasrostélyában, ám a Hivatal logikája nem ismerte a méltányosságot: a dőlésszög pontosan addig meredekedett, amíg a gravitatív hatás el nem érte az azonnali végrehajtáshoz szükséges mértéket.
– Ez eljárási hibás! – kiáltotta Henderson, miközben cipője tónustalanul csikorgott a simára koptatott kövezetén. – Nem kaptam írásbeli fizetési felszólítást!
– A szóbeli közlés a lámpaoszlop jelenlétében azonnal jogerős – tájékoztatta a köpenyes alak, miközben gondosan összehajtotta a koromnyomatos jegyzőkönyvet. A férfi elégedetten figyelte, ahogy a járda nyílásából egy apró, rézkaros futószalag emelkedik ki, kifejezetten az adós vagyontárgyainak lefoglalására.
Az antikvárius rémülten szorította magához a kabátját. Pontosan tudta, hogy a bürokratikus automata nem tesz különbséget adós és jelenlévő tanú között, ha mindketten ugyanazon a billenő szakaszon tartózkodnak. Gyorsan előkeresett a zsebéből egy sárgult, réges-régen érvénytelenített nyugtatömböt, s szaggatott légzéssel a futószalag szélére pöckölte, remélve, hogy a szerkezet azt külön eljárási illetékként könyveli el.
A gépezet egyetlen mechanikus kattanással nyelte el a papírt, majd a süllyesztő mélyéből egy hűvös, fémes forgókefe halk zümmögése indult meg felfelé.