XXXVII/3. A koromnyomtatás — A kiszabott illeték

A fekete korom nem piszok volt, hanem finomra őrölt hivatali nyomdafesték. Amint a kövezetből felszálló sötét gőz leülepedett, az antikvárius ölén egy ropogós, merev papírív formálódott meg, rajta a frissen égetett „Terepi Ellenőrzési Jegyzőkönyv” fejléccel.
– Kiváló – bólintott a köpenyes alak, és egy nehéz, sárgaréz nyelű iktatóbélyegzőt csúsztatott az antikvárius tétovázó ujjai közé. – Az első feladata máris az ajtó előtt áll. Vagyis pontosabban: a pihenőfülke ajtajában.
Mr. Henderson ekkor dugta ki a fejét az automata hivatali pihenő rézbetétes ajtaján. Arcán a VIP-besorolás miatti elbizakodottság és a puszta rettegés bizarr keveréke tükröződött. Amikor meglátta hitelezőjét a kárpitozott ülőkén, kezében a hivatalos nyomdatömbbel, a torkán akadt a szó.
– Maga… maga az utcai revizor? – dadogta Henderson, s kényelmetlenül visszalépett egyet. – De hát önnek tartozom három fonttal! Nem ellenőrizhet engem!
– A tartozás magánjogi kategória, amely a jelenlegi szabályzat értelmében átkerült a Rendkívüli Illetékek Főosztályára – felelte a köpenyes alak hűvös tárgyilagossággal, majd az antikváriusra nézett. – Büntesse meg. A VIP-státusz gőzfogyasztása csak érvényes felülvizsgálati pecséttel törvényes.
Az antikvárius megszorította a hideg fémnyelet. Ráébredt, hogy ha ellenőrként bírságot szab ki a férfi ellen, a levont összegből végre visszakaphatja a járandóságát. Henderson azonban megneszelte a veszélyt, és megpróbálta rácsapni a pihenőfülke ajtaját, ám a lámpaoszlop oldalából ekkor egy apró, ketyegő rézmérlegkar csapódott ki egyenesen a kalapja fölé.