XXXVI/7. A rézharang zúgása — Automatizált besorolás

A tompa harangszó harmadik kondulására a szorítókarok emelni kezdték Hendersont, aki a váratlan emelkedés ellenére megpróbálta megőrizni úri méltóságát.
– Kiváló! Egy függőleges elosztórendszer! – kiáltotta a magasból, miközben lábai tehetetlenül kalimpáltak a levegőben. – A protokoll kétségkívül magasabb szintre emel bennünket!
Az antikvárius nem osztotta társa lelkesedését. Kétségbeesetten próbált hátrálni, ám a padló rézlemezei hirtelen elcsúsztak egymáson, s egy gumírozott futószalag gördült ki a süllyesztő széléről, amely habozás nélkül elkapta a cipőjét. A szerkezet egyetlen lendülettel sodorta őt a magasban lógó Henderson alá.
A mennyezetből aláereszkedő gőzmeghajtású stancolókar sárgaréz bélyegzőt nyomott Henderson kabátjának hajtókájára. A felirat apró, füstölgő betűkkel hirdette: „SZABVÁNYOS VIP-ALKATRÉSZ”.
– Látja, barátom? Elismerik a státuszomat! – büszkélkedett Henderson, miközben a karok átdobták őt egy szomszédos, kárpitozott csúszdára.
Az antikvárius mellére egy lényegesen kisebb, zöld papírcímke ragadt: „KÍSÉRŐ DÍJALAP”. Mielőtt tiltakozhatott volna, a csúszda elnyelte mindkettőjüket, s a sötét járat végén egy félhomályos, íróasztalokkal teli megfigyelőcsarnok tűnt fel.
A terem közepén egy magányos, rézből öntött billentyűzet várt rájuk, felette egy újabb felirattal, amely a gőzpárában sejtelmesen csillogott.