XXXVI/4. A csarnok mérlege — Másodlagos átirányítás

A láda fémes zökkenéssel állt meg a lejtő alján. A sárgaréz retesz magától kipattant, s a nyíló tető mögül egy sűrű gőzpamacs kíséretében sárgaréz fogaskerekek kattogása hallatszott. Henderson és az antikvárius némi fészkelődés után kikecmeregtek a párnázott rekeszből, s egyenesen egy hatalmas, üvegkupolás csarnok közepén találták magukat.
– Látja? – porolta le zakóját Henderson, miközben próbált uralkodni remegő térdein. – Ez a logisztikai pontosság maga a gyönyör. Minden bizonnyal ez a VIP-ügyfelek elkülönített fogadócsarnoka.
Az antikvárius azonban nem a mennyezet csiszolt üveglapcsodáit figyelte, hanem a lábuk alatt futó acélszalagokat. A csarnok közepén, egy mahagóni íróasztal mögött sárgarézből öntött tisztviselő ült, aki fémnyelű tollával ritmikusan karcolta a leltárkönyvet.
– Osztályozási kérelem vagy azonnali selejtezési utasítás? – kérdezte a gép selymes, szintetikus hangon, fel sem nézve a papírokból.
– Megnyugtatom, egyik sem – lépett előre Henderson magabiztosan. – Csupán a bürokratikus pihenőidőnket szeretnénk kitölteni, lehetőleg frissítők kíséretében.
A réztisztviselő erre lassan felemelte a fejét. Szemgolyói helyén apró, kék üveglencsék kattantak fókuszba, miközben az asztal alól egy rugós mérlegkar nyúlt ki, és pontosan Henderson cipőjének orrára nehezedett.
– Súlyhibás kiállítási darabok – állapította meg a szerkezet szárazon. – A felújító műhely jelenleg telt házas. Átirányítás a másodlagos alkatrész-raktárba.
Mielőtt az antikvárius közbeszólhatott volna, a padlóburkolat nehéz tölgyfa lapja megbillent a talpuk alatt, s a mélyben egy csikorgó fogaskerék-rendszer lendült mozgásba.