XXXVI/3. A párnázott láda — Mechanikus csomagcsere

A rekedt csengőszó gépies precizitással indította be az ízelt fémkarok mozgását. Henderson még megpróbálta simára igazítani a zakója hajtókáját, szentül meggyőződve róla, hogy a bürokrácia szervizútvonalán a kiemelt ügyfeleket nem gyalogoltatják a teázóig, ám egy hideg acélfogó a derekánál fogva ragadta meg.
Az antikvárius szaggatottan zihált, miközben a szerkezet könnyedén felemelte őket a forgó talapzatról. A sötét alagútban futószalagok hálózata halk zümmögéssel terelte a szállítmányt a megfelelő soros fiókok felé.
— Ugye mondtam? — suttogta Henderson fojtott, feszült hangon, amint a fémkar finoman egy párnázott ládába süllyesztette. — Ez a VIP utaztatási protokoll! Külön kabint biztosítanak a pihenőig!
A faburkolatú láda fedele azonban meglepő sebességgel zárult le a fejük felett, és egy nehéz sárgaréz retesz kattant a helyére. Odakint egy száraz hivatali hang tompa visszhanggal olvasta fel az aktuális leltári státuszt: „Két darab, enyhén használt kiállítási modell raktári cserére átadva. Érkezik az új széria.”
A sötétségben csak a dobozok alján zörgő gördülőcsapágyak zaja hallatszott, ahogy a rekesz megindult a lejtős kijárat felé. Egy távoli gőzsíp halk, baljós füttye jelezte a feladási folyamat kezdetét.