XXXVI/1. A rézgaras csengése — Utcai bírálat

A bedobott rézgaras halk koccanással gurult végig a talapzat belső csatornáján, mire a kirakat rejtett fogaskerekei azonnal újabb ütemre kapcsoltak. Henderson precíz, gépies hajbókolással üdvözölte az üveg túloldalán álldogáló kíváncsi tömeget, miközben az antikvárius karja óramű pontossággal emelte magasba a képzeletbeli nyugtát. Odakint az utcán a járókelők elismerően bólogattak a páratlanul élethű, gőzmeghajtású automaták láttán.
Egy keménykalapos úr állt meg közvetlenül az üveg előtt, és szigorú tekintettel vette szemügyre a homlokzati réztáblát. Szemében nem elragadtatás, hanem hivatali bírálat csillant: előhúzott a zsebéből egy apró, sárgaréz jegyzetfüzetet, s vékony ceruzájával körmölni kezdett. Henderson megpróbált köhögni egyet, hogy felhívja a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, ám a torkából csupán egy finom szervizcsikorgás hallatszott, amit a rendszer azonnal elnyomott egy dallamos csörgőhanggal.
Az antikvárius merev mosollyal próbálta oldalra fordítani a tekintetét. A kirakat hátfalában ekkor apró csapóajtó nyílt ki, s egy gőzölgő teáskanna nyúlt be egy ízelt fémkaron, hogy pontról pontra feltöltse a kiállítási asztalon álló porceláncsészéket. A keménykalapos ellenőr elégedetten bólintott a teljesítmény láttán, majd határozottan megkocogtatta a kirakatüveget.
A koppantásra a vitrin talapzata lassan forgásba kezdett, körbevezetve a két mozdulatlan mintadarabot a növekvő kíváncsiskodók előtt.