XXXIX/2. A hőszigetelő burkolat — Szabványosított állagmegóvás

A szürke szilárdítóanyag meglepő gyorsasággal alakult sima, porcelánszerű páncéllá Henderson csuklója körül, tökéletesen a falhoz rögzítve a férfi jobb kezét. Az antikvárius nem esett pánikba; ehelyett elővett egy vékony csontfésűt a zsebéből, és szakértő mozdulatokkal kopogtatni kezdte a frissen kötött réteget.
– Egészen kiváló minőségű bürokratikus hőszigetelés – állapította meg megnyugtató bólogatással. – A Hivatali Munkavédelmi Szabályzat nyolcvanas cikkelye írja elő az ilyen jellegű kötelező végtag-páncélzatot a téli teaidőszakokban. Nyilvánvalóan megelőzés: megvédi a tisztviselőt attól, hogy a forró gőz megégesse az iratkezelő ujjait.
Henderson megpróbálta feszíteni a karját, de a kiöntő rézcsöve finoman visszahúzta. A teáskanna oldalán lévő nyomásmérő mutatója a zöld mezőből hirtelen átlendült a mélyvörösbe, s a réztábla alatt újabb felirat pattant ki a téglafalból: „A karbantartás befejeződött. Kérjük, mutassa fel az átvételi bizonylatot.”
– Ne aggódjon, Henderson, ez csupán puszta alaki formaság – magyarázta az antikvárius, és közelebb hajolt, hogy elolvassa a kanna talpából előugró, ostyapapírra nyomtatott apró bizonylatot. – Amint igazoljuk a jogosultságot, a szigetelés magától elporlad.
Ám mielőtt bármelyikük hozzányúlhatott volna az ostyához, a lábuk alatti utcakövek alatt ritmikus, csilingelő kopogás támadt. Olyan volt, mintha ezer apró porcelánkanál koccanna egyszerre finom teáscsészék falához.
A járda egyik szellőzőrácsa halk kattanással félrecsúszott, s a sötét mélyből vakító, kékes gőz csapott fel, amely éles menthol- és ózonszagot árasztott a hideg sikátorban.