XXXIV/7. A krémszínű mérőszalag — Mechanikus tizedesosztályozás

A krémszínű szalag meglepő rugalmassággal tekeredett az antikvárius bokája köré, majd apró, fémes kattanások kíséretében skálázni kezdte a fizikai kiterjedését. Nem volt ebben semmi erőszak, csupán a legszigorúbb logisztikai gondosság.
– Látja, Henderson? Ez az automatizált iktatási protokoll! – újságolta lelkesen az antikvárius, noha a csuklóján lévő kampó miatt kénytelen volt fura, féloldalas szögben tartani a karját. – Felmérik a térfogatunkat a megfelelő méretű tárolórekesz kiválasztásához.
Henderson a saját cipőjét próbálta kihúzni a bársonybélés hirtelen meglágyult gubancából, ám ekkor a sínpályáról két újabb sárgaréz csipesz nyúlt ki. A mechanikus ujjak szertartásos alapossággal kigombosták a zakóját, majd kiemelték a zsebéből a töltőtollát és egy csomag elfelejtett mentolos cukorkát. A tárgyakat azonnal egy „Melléklet” jelzésű apró csillébe dobták.
A krémszínű szalag ekkor feszesen megrándult, s a folyosó végén magasodó, óriási iktatószekrény legfelső fiókja nyikordulva feltárult. A gyűjtőkosár sínjei megemelkedtek, és a szerkezet simán, mint egy gördülékenyen futó fióknyelv, betolta őket a papírszagú, sötét mélybe.
A fiók mögöttük zökkenve záródott be. A mennyezetről lelógó apró rézlámpák fényében jól látszott, ahogy a válaszfalak lassan préselődnek feléjük. A fejük felett egy piros tussal átitatott, hatalmas gumihenger kezdett halk ketyegéssel forogni.