XXXIV/4. A hivatali pihenő — Bürokratikus menedék

A vörös fénytörés ütemes ritmusra festette bíborra a műhely alkatrészeit. Henderson óvatosan oldalra lépett, miközben gyanakodva figyelte a leállt gyűjtőt. Az antikvárius szaggatott mozdulattal intett, hogy kövesse, s óvatosan kikerülték a forró viaszos tálcát.
– Belső szervizutasítás érvényben – harsant fel egy gépies hang a rézcsőből, s a műhely főbejárata elé nehéz, acélból készült biztonsági rács gördült le. – A hibás egység eltávolításáig a cserealkatrészek lépjenek a kijelölt várakozóhelyiségbe.
A padlólemezek vibrálni kezdtek, s a helyiség hátsó falán halk szisszenéssel feltárult egy kivilágított, selyemkárpitos fülke. Az antikvárius szeme megcsillant a megkönnyebbüléstől, amikor meglátta a fülke feletti réztáblát: „Hivatali pihenő – Illetékeseknek és iktatandóknak.”
– A bürokrácia szentélye! – suttogta az antikvárius megbicsakló hangon. – Ott a szabályzat megvéd bennünket a karbantartóktól.
Gyors léptekkel besurrantak a hívogató, meleg fülkébe. Az ajtó azonnal bezárult mögöttük, kirekesztve a műhely vörös vészfényeit. A pihenőasztalon két gőzölgő teáscsésze és egy apró, sárgaréz csengő várt rájuk. Henderson épp kiengedte volna a levegőt, amikor a falon lévő szellőzőből halk, fémes kattanás hallatszott, s az asztal alól egy polírozott szorítókar emelkedett ki lassan a bokájuk felé.