XXXIV/3. A szervizcsipesz — Belső üzemzavar

A forró viasz szaga szinte azonnal betöltötte a lakkozott padlójú műhelyt. Henderson kétségbeesetten próbált nem pislogni, miközben a gyűjtő a tálca széléről felemelt egy hosszú, hajlított acélcsipeszt. Az antikvárius mozdulatlanul, oldalvást leskelődött: a forró viasszal teli edény pontosan a cipőjük orránál párolgott, és félő volt, hogy a legkisebb akaratlan mozdulatuk is a feltételezett „tömítéscsere” azonnali megkezdését vonja maga után.
A tulajdonos közelebb lépett, s óvatosan leeresztette a szemére illesztett nagyítólencsét Henderson homlokáig. Ám mielőtt a hideg fém hozzáérhetett volna a nedves bőrhöz, a levegőben forgó kéz hirtelen megtorpant.
Egy apró, fém alkatrész fémes pattanása törte meg a műhely csendjét.
A gyűjtő mellkasából tompa, száraz recsegés hallatszott, mintha egy túlfeszített rugó pattant volna el a bordái mögött. Szemei tágra nyíltak, de a pupillái teljesen mozdulatlanná dermedtek. A műszerész jobb karja egyetlen szaggatott rántással a magasba lendült, a csipesz kihullott a ujjai közül, és pontosan a gőzölgő viaszos tálcába csobbant.
– Rendszerhiba... – nyögte ki a férfi gépies, akadozó hangon, miközben a nyakán húzódó finom varrat mentén apró, sárgás olajcsepp szivárgott elő. – Kötelező leállás... karbantartó karbantartása... folyamatban.
Henderson és az antikvárius lassan kiengedték a bent tartott levegőt. A vásárló, aki az imént még szervizre szoruló automatáknak tekintette őket, most maga állt mereven a műhely közepén, mint egy elakadt fogaskerekű falióra.
A sarokban lévő rézcsőből hirtelen ütemes, magas csipogás hallatszott, s az ajtó feletti jelzőlámpa vörösen lüktetve kigyulladt.