XXXIV/1. A kirakat üvege — Kiállított mintadarabok

A futószalag halk nyöszörgéssel zökkent egyet, s a két férfi kiszabadult a műhely fojtogató olajszagából. A kirakat tágas, bársonnyal bélelt talapzatán álltak meg, közvetlenül a vastag üvegtábla mögött, ahonnan pazar kilátás nyílt a ködös utca túloldalára. A mennyezeti reflektorok automatikusan felizzottak felettük, meleg, sárgás fényt árasztva megdermedt alakjukra.
– Ha egyetlen izmunk sem rándul, kimagasló minőségű szoborcsoportnak néznek bennünket – suttogta alig mozduló ajakkal Henderson, miközben elkeseredetten küzdött a pislogási kényszerrel.
Az utcán ekkor megtorpant egy elegáns, kalapos úr. Megigézve bámult be a kirakatüvegen keresztül, egyenesen Henderson merev tekintetébe. Zsebéből apró rézpálcát húzott elő, amellyel hármat koppintott az üvegre. A talapzat alatt lapuló mechanika erre azonnal reagált: halk muzsika kíséretében Henderson jobb karja magától felemelkedett, és túlzó, gépies udvariassággal kalapot emelt a csodálkozó járókelőnek.
Az antikvárius rémülten tapasztalta, hogy a saját térdei is ritmikus hajlongásba kezdenek a padlóba épített rugók hatására. A kalapos vásárló elégedetten bólogatott, majd elégedett mosollyal benyúlt a tárcájába.
A kirakat melletti keskeny résen egy finom kidolgozású rézkar nyúlt ki, s piros selyemszalagra fűzött, eladási pecséttel ellátott címkét akasztott az antikvárius gomblyukára.
A sarkon túl egy gőzhajtatású csomagszállító kocsi lassított fel, fémes csikorgással.