XXXIII/6. A szervizciklus vége — Kényszerített állományfrissítés

A sárgaréz cső hűvös pereme már Henderson alsó ajkát érintette, amikor a műszerész mozdulata hirtelen megtorpant. Koponyája mélyén tompa, fémes koccanás hallatszott, mintha egy túlfeszített spirálrugó ugrott volna át a fogaskoszorún.
– Karbantartó egység üzemideje lejárt – recsegte a férfi torka, bár a szájpadlása és az ajkai tökéletesen mozdulatlanok maradtak.
A szaki keze a levegőben dermedt, a zöldes folyadékkal teli tartály veszélyesen megremegett a szorításában. Az antikvárius tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy a szerelő arcán a műbőr feszessége megszűnik, és mint a kiszáradt viasz, hajszálvékony repedésekre oszlik a szájszegletnél.
Egy mennyezeti sínen gördülő, vaskos pneumatikus kar csapott le a magasból. Pincérszerű eleganciával ragadta meg a műszerész gumikötényes gallérját, miközben egy beépített számozófej éles, száraz csattanással beütötte a homlokára a 4093-as sorozatszámot. A kar szisszenve emelte a magasba a tehetetlen alakot, majd precízen beillesztette az acélállvány legfelső polcára, a többi elnémult szerelő automata közé.
Sírkerti csend telepedett a műhelyre. Henderson és az antikvárius továbbra is mozdulatlanul ültek a szervizasztalon, nem merve levegőt venni. Ekkor a munkaasztal alatti rejtett szalag halk berregéssel megindult, s a két elfeledett figurát lassan elkezdte kigördíteni a kirakat felé.
A küszöbön egy elhagyott, sárgaréz felhúzókulcs hevert, amely ütemesen ketyegett a hideg padlón.