XXXIII/2. A garancialevél pecsétje — Önrendelkező tranzakció

A vásárló elégedett csettintéssel csúsztatott egy fényes ezüstpénzt a pult szélébe épített, finom rézkarcolatú nyílásba. Az érme nem csörrent meg a doboz alján; ehelyett mély, ritmikus fogaskerék-muzsika indult meg a tölgyfa pult belsejében.
Az üvegbúra alatt a bársonypadló halk zökkenéssel megbillent. Henderson a kapaszkodót keresve akaratlanul is a miniatűr számlatömbre tenyyelt, mire a csuklójára rögzített finommechanikus kar azonnal lecsapott. A pici lila pecsét tökéletes kör alakban nyomódott a papírra, érvényesítve az adásvételi elismervényt.
A vásárló elbűvölve figyelte az előadást. Meggyőződése volt, hogy a bolt legújabb, pazar VIP-szolgáltatásáért fizetett: egy olyan önműködő vitrinért, amely a vételár átvételekor a vevő tiszteletére azonnal kiállítja a saját garancialevelét. Az antikvárius hiába próbálta elrántani a karját, a rézsíneken futó apró talapzat lassan a búra hátoldala felé forgatta őket, miközben a szerkezet ütemesen csattant egyet-egyet.
Ekkor a pult alatt egy vörös selyemmel bélelt doboz tolódott ki halk szisszenéssel, s a csiszolt üvegbúra lassan emelkedni kezdett a magasba.