XXXIII/1. A csiszolt üvegbúra — A miniatűr automaták

A rézkilincs halkan kattant, ahogy az antikvárium nehéz tölgyfa ajtaja belendült. Az utcáról hűvös szél söpört be, magával hozva az eső áztatta macsakakövek szagát, amely elvegyült a bolt belső, patinás levendulaillatával. A helyiségben látszólag nem tartózkodott eladó, csupán a fekete dobozból áradó lágy, üveges csilingelés töltötte ki a csendet.
Az új látogató gyanútlanul lépett a csiszolt pult felé. Kalapját megbillentette, majd kíváncsian hajolt a nagy üvegbúra fölé, amelyből a finom szerkezet halk kattogása szűrődött ki. Odabent, a bordó bársonypárnán két parányi, feltűnően élethű figura állt. Az egyik elegáns pápaszemét igazgatta, míg a másik feszülten szorongatott egy apró bőrkötésű füzetet.
– Rendkívüli mívesség – mormogta a vásárló, és közelebb hajolt, hogy megcsodálja a miniatűr papíremberkék szabályos, ritmikus pecsételését.
Az üvegbúra belsejében Henderson pánikszerűen integetni próbált, de a vastag, torzító üveg minden kétségbeesett mozdulatát finom, szaggatott mechanikus gesztussá szelídítette. A látogató elismerően bólintott: a figura karjának apró rezdülései a legkiválóbb órásmesterek precizitását idézték. Az antikvárius hajtókáján lévő eladási bárcára pillantva a férfi elégedetten nyúlt a tárcájáért.
A pult sarkában ekkor egy sárgaréz dobozból halk, reszelős kattanás hallatszott, s egy frissen nyomtatott, üres leltári ív csúszott ki a fa talpazat alól.