XXXII/9. A megfigyelőhíd — Terepi koordináció

A kibillent fapadló megállíthatatlanul megcsúszott alattuk, s mielőtt Henderson bármibe megkapaszkodhatott volna, mindketten egy meredek, sárgarézzel bélelt csúszdára huppantak. A viaszzagú légáramlat fülsiketítő süvítéssel repítette őket lefelé, míg végül egy keskeny, rácsos megfigyelőhídon landoltak, amely közvetlenül a gigantikus polcrendszerek felett lebegett.
Odaát, a nyikorgó fémhidak hálójában csövek sora futott, amelyekből apró, feltekert papírlapok potyogtak ki ritmikus időközönként. Az antikvárius óvatosan felemelkedett, megtörölte megtépázott zakóját, majd a korláton átpillantva elégedetlenül mérte fel az új magasságot.
– Úgy tűnik, átléptünk az elméleti szintről a terepi felügyeletbe – jegyezte meg fanyarul, miközben cipője orrával megkocogtatott egy öntöttvas táblát. A felirat szűkszavú volt: „Központi Ellenőrző Folyosó – Kizárólag érvényes leltári számmal rendelkező személyzetnek.”
Henderson gyorsan belenézett a bőrkötésű füzetbe, ám az oldalak rajzai átalakultak: a korábbi tervrajzok helyén most a saját megfigyelőhídjuk metszete látszott. Ahogy ujjával gyanakodva végigkövette a híd szélét jelölő vonalat, a talpuk alatti rácsos padló éles, fémes csikordulással megnyúlt a homályos csarnok közepe felé. Odalent a papíremberkék egyszerre hagyták abba a pecsételést, és miniatűr réztávcsöveiket kivétel nélkül felfelé irányították.
A híd túlsó végét elnyelő sötétségből ekkor egy nehéz, rézveretes gyűjtődoboz bukkant elő, amelynek nyílásából fémhangú kattanással vörösre izzott szalag indult meg feléjük.