XXXII/8. A lencse torzítása — Hivatali terepszemle

Henderson türelmetlenül megtörölte a rézbevonatú nagyító lencséjét a kabátja szélével, majd a selyemfüggöny mögötti kémlelőablakhoz lépett. Odalent, a végtelenbe nyúló csarnok homályában automatizált gyűjtőkordék keringtek a polcsorok között, ritmikus ketyegéssel szállítva a dobozokat.
– Ha már ellenőröknek minősítettek, legalább lássuk, mit kell néznünk – morogta az antikvárius éles, fanyar hangon, és a korlátnak támaszkodva a mélybe irányította a lencsét.
A vastag üveg mögött a raktári tételek képe váratlan torzulásba csapott át. A nagyító fókuszában a leértékelt apróságok nem tárgyakként, hanem apró, papírból hajtogatott kishivatalnokokként látszottak, akik lázas sietséggel pecsételték a saját miniatűr irataikat. Henderson gyanakodva kapta fel a bőrkötésű füzetet. Ahogy belélapozott, egy finom acélsodrony megrándult a talpuk alatt, s az alant húzódó egyik polcsor nehéz zökkenéssel odébb csúszott, elzárva az egyik kordé útját.
– Ne lapozzon céltalanul! – szisszent fel az antikvárius, miközben a hajtókáján lévő lila pecsét halványan izzani kezdett. – Ez a füzet nem feljegyzéseket vár, hanem a lenti mechanika kormányszerkezete.
Mielőtt visszatették volna a szerszámokat a tartókra, a padló zöld posztója éles kattanással megbillent, s a szellőzőből hirtelen hideg, viaszszagú huzat csapott fel.