XXXII/6. A lila nyomdatömb — Csoportos átminősítés

A csattanás dörrenése még el sem ült a csarnokban, amikor a szomszédos sínpáron egy nehéz, bronzfejű nyomdatömb emelkedett a magasba. A friss, lilás tintaszag azonnal betöltötte a folyosó hűvös levegőjét.
Mr. Henderson óvatosan kibújt a kiárusított teáskészletek árnyékából, és döbbenten látta, hogy a bélyegző nem a padlót, hanem a közeledő kosaras állvány oldalát csapta meg. A „CSOPORTOS TÉTEL – TÖMEGES LEÉRTÉKELÉS” felirat még lassan csöpögött a polcok fémrácsán.
– Úgy tűnik, a rendszer megszüntette az egyéni elbírálást – suttogta az antikvárius, és megszorította a saját zakója hajtókáját, ahová egy apró, rézkarral hajtott csipesz máris egy sárga kísérőjegyet tűzött. – Mostantól nem két különálló személyként, hanem együttes szállítmányként szerepelünk a nyilvántartásban.
A sárgaréz csövekből álló futószalag erre válaszul hirtelen irányt váltott. A zörgő rácsok mögül egy nehéz, dróthálós rekesz csúszott ki, amelynek az alján puha, de kissé dohos filcborítás húzódott. A kordét toló ruhafogas szerkezet lendületesen feléjük fordult, miközben a vállfáiból kiálló karok finom, sürgető mozdulatokkal terelték őket a nyitott rekesz felé.
– Ha most belépünk abba a kosárba, a könyvelés végleg lezárja a tételt – figyelmeztette Henderson, miközben hátráló lépése egy gőzzel teli szelepnek ütközött.
Az antikvárius azonban a csikorgó futószalag mögötti falra mutatott, ahol egy rézkeretes kémlelőnyílás mögött halk, ütemes kattogással egy újabb, feliratozatlan süllyesztőajtó lassan lefelé kezdett gördülni.