XXX/6. A gyantás csésze — Automata állománybavétel

A sárgaréz mutató fémes csattanással rögzült a fekete rovátkán, s a mahagóni lambéria illesztéseinél halvány gőzsugár préselődött elő. Mr. Henderson még éppen időben rántotta vissza a kezét: a finom, krémes hab a porceláncsészékben pillanatok alatt áttetsző, kemény gyantává dermedt, magába zárva a felszínén lebegő illatmolekulákat.
– Leltári konzerválás – állapította meg az antikvárius szárazon, miközben az asztalka felé hajolt. – A rendszer nem elfogyasztásra kínálja a frissítőt, hanem elemzésre veszi át a felajánlott mintákat.
A polírozott tölgyfa állványon pihenő bőrkötésű vendégkönyv lapjai felcsattantak, s egy rejtett finommechanikai kar halk kattogással betűzte ki Henderson és kísérője nevét a vastag, merített papírra. A nevek alján apró, számozott sárgaréz rések nyíltak meg a padlóban, hajszálpontosan a cipőik sarka alatt.
– Azt hiszem, a szabályzat szerint a pihenőidő lejárta egybeesik az iktatási eljárás befejezésével – jegyezte meg Henderson, miközben óvatosan egyensúlyozott a keskenyedő parkettaléceken.
A falburkolat egyik mahagóni panelje halk zümmögéssel hátrasiklott. Mögötte nem a várt kijárat tárult fel, hanem egy jéghideg, acélvázas irattári sínrendszer, amelyen apró, belső fénnyel világító rekeszek sora haladt a sötétség felé. A legközelebbi rekesz üveglapján egy még meleg, friss sárgaréz címke fénylett, rajta a két látogató kötelező törzsszámával.