XXVIII/7. A feladó címe — Garanciális csere

A futószalag halk nyikorgással állt meg. A kartondoboz fedele magától hátrahajlott, s a réseken át beáramló fény végre nem a hivatali folyosók hideg neonja volt, hanem az antikvárium hátsó szobájának jól ismert, porcsíkos félhomálya. A csomag simán megbillent, s a két férfi óvatosan kigurult a kopott nemezszőnyegre.
– Hazaértünk! – nyögött fel Henderson, miközben feltápászkodott, s megigazította gyűrött zakóját. – A bürokrácia tévedett, de a szabályzat végül működött. Visszáruként visszakerültünk a kiindulási pontra!
Az antikvárius megkönnyebbülten porolta le a térdét, s felvette a padlóra hullott sárgaréz levélnehezékét. Széles mosollyal simította meg a szakállát.
– Úgy látszik, a csomagolásunk nem felelt meg az előírásoknak, így a központi raktár elutasította az átvételt – bólintott elégedetten, majd lefejtette a doboz oldalára ragasztott, hivatalos reklamációs ívet.
Ahogy azonban a fény felé tartotta a papírt, a sárgás nyomtatványon szereplő gondos, tintával írt megjegyzés láttán meghűlt benne a vér.
„Visszáru oka: nem rendeltetésszerű működés. A két rugós szerkezetű bolti báb megfigyelési ideje lejárt; folyamatosan tévedésben voltak saját emberi mivoltukat illetően, és akadályozták a leltározást.”
Henderson zavartan pislogott, s amint megszólalt volna, a lapockái között egy apró sárgaréz kulcs fordult egyet halk, fémes kattanással. A karja félig felemelve mozdulatlanná dermedt, akárcsak az antikváriusé.
A sarokban álló öreg falióra mögött egy ismeretlen, finom óramű ketyegése indult meg.