XXVIII/5. A görgősor zaja — Címkézett útirány

A sötét alagútban a fémgörgők ütemes kattogása visszhangzott, mint egy óriási, fémből készült szívverés. A hullámkarton doboz megrázkódott, valahányszor átlépett egy-egy pályaelágazáson. Henderson óvatosan tapogatózott a félhomályban, miközben a sárgaréz levélnehezék jéghidegen koccant a térdének.
– A gőzszag alapján egy alagsori elosztócsarnok felé tartunk – jegyezte meg az antikvárius, miközben megpróbálta elrendezni a gyűrött zakóját. – A gyűjtőcsomagolás szokásos útvonala. Nyilván a másodosztályú antikvitások kiárusítóhelyére szállítanak bennünket.
Henderson nem válaszolt. Ujjai a karton belső falát pásztázták, ahol egy apró, viaszolt papírtasak simaságát tapintotta ki. Meghúzta a kiálló fület, mire egy vékony, lyukkártyás címke csúszott a tenyerébe. A szűk ablakon bevetődő gyenge fényben próbálta kibetűzni a gépi perforációkat.
– Csalódnom kell önben, antikvárius – mondta Henderson, miközben a kártyát a fény felé tartotta. – A felirat szerint nem a kiárusításra megyünk. Ez a csomag visszáru.
A görgősor hirtelen megtorpant. A doboz alja alatti fémlemez nagyot kattant, s a rekesz döntött szögbe állt egy mélybe vezető, függőleges csúszda felett. A sötétségből egy nehéz, olajszagú bélyegzőszerkezet ereszkedett alá, lassan forgatva gumi karakterikre szerelt betűit.