XXVIII/4. A gyűjtőcsomagolás — Akciós társbérlet

Henderson kiköpött egy szájába ragadt papírvatta-csíkot, majd remegő ujjakkal próbálta lekaparni a hajtókájáról a piros leértékelési pecsétet. A festék azonban addigra átitatta a posztó legmélyebb szálait is, végérvényesen rögzítve az új piaci státuszt.
– Ez eltávolíthatatlan – nyögte, miközben az antikváriusra pillantott. – Ön mostantól hivatalosan is a hiányos kiegészítőm.
– Ne pimaszkodjon, Henderson – sziszegte az antikvárius szaggatottan. Próbált felállni a süppedős papírágyból, de a lába alatt hirtelen megbillent a talaj.
A puha töltőanyag lassan örvényleni kezdett. A leértékelt tételek alatt működésbe lépett az automata rendezőgarat, s a csúszda alján egy vastag hullámkarton doboz nyílt ki mechanikus kattanással. Egy hajlított fém kar határozott mozdulattal belökte a két férfit a szűk rekeszbe, közvetlenül egy repedt sárgaréz levélnehezék és egy kilencszáznégyes fali naptár mellé.
– Gyűjtőcsomagolás – állapította meg Henderson szárazon, miközben a doboz teteje félhomályba borította őket. – Így legalább az egységár gazdaságosabb.
A doboz oldalán lévő kis ablakon át látszott, ahogy a gigantikus kőbélyegző végül rácsapódott a lezárt fedélre. A karton megrázkódott, s a rekesz zökkenve megindult a görgős pályán a sötét csomagátvevő alagút felé, ahonnan fojtott, ütemes gőzkiszuszogás hallatszott.