XXVIII/2. A selyembélelésű csapóajtó — Önkiszolgáló minősítés

A selyemmel bélelt csapóajtó mögött nem szakadék tátongott, hanem egy apró, sárgaréz korláttal szegélyezett futószalag halk zümmögése hallatszott. A szalagon egy finom porcelánból készült, gőzölgő kiöntő érkezett két apró csészével és egy frissen nyomtatott tájékoztató cédulával.
– Úgy tűnik, az önbevallási szakaszhoz frissítő is jár – jegyezte meg az antikvárius rekedten, miközben óvatosan felemelte a miniatűr kancsót. – A bürokrácia, ha lassú is, a komfortigényeket kétségkívül szem előtt tartja.
Henderson elégedetten bólintott, s bár keze enyhén remegett a kimerültségtől, a hivatali nyomtatvány láttán visszatért belé a megszokott rendfélő büszkeség. A papírra határozott mozdulatokkal felírta saját nevét, valamint a „Kiemelten értékes, pótolhatatlan leltári elem” minősítést a becsült árhoz. Meg volt győződve róla, hogy a megemelt értékösszeg automatikusan magasabb besorolású tárolórekeszbe juttatja őket.
Amikor a kitöltött ívet a porceláncsészék mellé helyezte, a futószalag hirtelen megtorpant. A csapóajtó feletti apró réznyílásból nem elismerő határozat, hanem egy keskeny, sárga szalag futott ki, rajta a friss tuslenyomattal: „Túlárazott tétel. Azonnali selejtezési és átcsomagolási eljárás kezdeményezve.”
A fiók alja ebben a pillanatban érezhetően megdőlt, s a sötét sarokban egy nehéz acélgörgő kezdett lassan forogni.