XXVII/1. A selyembélésű fülke — Szabályos iktatási szünet

A selyemmel bélelt rekesz meglepően tágasnak bizonyult, leginkább egy ablak nélküli, kényelmes elsőosztályú vonatkupéra hasonlított. Mr. Henderson elégedetten kisimította zakója hajtókáját, majd zsebéből előhúzta a stopperóráját, és kimérten a falra szerelt rézkampóra akasztotta.
– A várakozási idő pontosan négy perc és tizenkét másodperc – közölte teljes természetességgel. – Ennyi idő kell ahhoz, hogy az adathordozó felületen megszilárduljon a gravírozás.
A falból ekkor halk sziszegéssel egy keskeny tálca tolódott elő. Rajta két makulátlanul tiszta vászonszalvéta és két gőzölgő, apró porceláncsésze pihent. Az antikvárius gyanakodva hajolt a csésze fölé: a benne lévő folyadék teljesen átlátszó és szagtalan volt, mégis kellemes meleget árasztott.
– Ez nem tea – jegyezte meg óvatosan az antikvárius, miközben a rekesz kárpitozott falát tapogatta.
– Nem bizony – bólintott Henderson, és udvariasan kézbe vette a saját adagját. – Ez az iktatási szünet hivatalos frissítője. A folyékony minőségi bizonylat. Segít abban, hogy a selejtezési eljárás során ne keletkezzenek kényelmetlen fizikai maradványok.
A kárpitozott falak mögött ritmikus kattogás kezdődött, mintha egy hatalmas írógép billentyűi csapódtak volna egymás után a papírra. A fülke padlójából hirtelen egy rézfogantyús, számozott billentyűzet emelkedett ki, pontosan kettejük közé.