XXVI/8. A kilences fiók tartalma — Hivatali szavatosság

A sűrű gőzsugár lassanként elült, feltárva a fiók belsejét. Nem iratok feküdtek benne, mint ahogyan azt az antikvárius várta, hanem egyetlen finom porcelántábla, amelyre frissen gravírozott, apró betűs sorok rendeződtek tökéletes hivatali oszlopokba.
Mr. Henderson előrehajolt, végighúzta ujját a még meleg felületen, majd elégedetten bólogatott.
– Pontos munka – állapította meg hűvös tárgyilagossággal. – Látja? A kilences al-állomány leltára naprakész.
Az antikvárius közelebb lépett, s amikor a porcelánra pillantott, a torka kiszáradt. A táblán az ő neve állt, alatta a kabátja gombjainak pontos száma, a léptei ritmusa és a legutóbbi teapauza óta eltelt másodpercek összege. A szomszédos oszlopban Mr. Henderson adatai szerepeltek – a jogerős „Kiselejtezve” pecséttel az alján.
– De hiszen ez... mi vagyunk – suttogta az antikvárius.
– Természetesen – felelte Henderson, és megigazította a zakóját. – A teapauza nem a tisztviselők pihenője, hanem a szavatossági idejük mérése. Amikor a csésze megáll, a mérés lezárul. A törvény értelmében a feldolgozott személyzetet haladéktalanul az irattári tárolóba kell helyezni.
A fiók feneke ezt követően halk kattanással süllyedni kezdett, feltárva egy mély, selyemmel bélelt rekeszt. Mr. Henderson minden teketória nélkül belépett a nyílásba, mintha csak egy kényelmes kávéházi fülkébe foglalna helyet, s barátságosan intett a társának.
– Kérem, ne késleltesse a folyamatot. A következő műszak már a lépcsőfordulóban várakozik.
Az antikvárius még egy utolsó pillantást vetett a gőzölgő rézfolyosóra, majd követte őt. A fiók sziszegve visszatolódott a helyére, s a sárga fény ismét felgyulladt a kémlelőnyílás mögött.
Odafent, a sötét folyosó sarkában egy árva, száraz posztókabát lassan ringani kezdett a huzatban.