XXVI/6. Az üres iratgyűjtő — Hivatali leltárív

Mr. Henderson megállt a fali mappa előtt, és óvatosan megkocogtatta a rézkeretet. A mozdulat nyomán finom papírpor szitált alá, mint egy kiszáradt hivatali levéltár szétmorzsolódott emléke.
– Az iktatási szabályzat 4/B cikkelye értelmében a kitöltetlen dokumentumok ellenőrzése élvez elsőbbséget – jelentette ki a tisztviselő, miközben a mutatóujjával végigsimította az üres papírlapok szélét. – Egy tévedésből kitöltött nyomtatvány még korrigálható, de a kitöltetlenül hagyott felületek a teljes anarchia lehetőségét hordozzák magukban.
Az antikvárius a dohos huzatban közelebb lépett. A lépcső aljából fojtott, gőzhajtatású kattogás hallatszott, mintha egy gigantikus írógép billentyűi csapódnának folyamatosan a falak mögötti acéllemezekre.
– És mi a teendőnk az üres mappával? – kérdezte, ügyelve arra, hogy hangjában ne érződjön az egyre fokozódó türelmetlenség.
– Leltárba vesszük a hiányát – válaszolta Henderson teljes természetességgel. Előhúzott egy vastag, fekete tintával töltött tollat, és a teljesen üres legfelső lap jobb felső sarkába egy szép, kerek nullát rajzolt. – Ezzel a tétel lezárva. Haladjunk tovább, a gőznyomás alatt lévő irattári folyosó nem vár.
A lépcső alján egy hatalmas, szegecselt rézajtó tárult fel magától, amely mögött szabályos sorokban gőzölgő, számozott fémfiókok húzódtak a sötétbe. A legközelebbi fiók előlapján egy apró, üvegezett kémlelőnyílás mögött meleg, sárgás fény derengve világított meg egy lassan forgó, miniatűr teáscsészét.