XXVI/4. A réztábla gravírozása — Hivatali névjegykártya

A süllyesztékből előbukkanó apró réztáblán gótikus betűs gravírozás csillogott: Hivatali Teaszerviz és Karbantartó Alosztály.
Az antikvárius megdermedt, ujjai közt a forró csésze fülével, miközben Mr. Henderson méltóságteljes elégedettséggel hajolt a felirat fölé.
– Látja, kedves barátom? – bólintott a segédnyilvántartó. – A Tizenkettes Cikkely értelmében minden minősített alkatrésznek fel kell tüntetnie a gyári eredetet. A doboz csupán egy automatizált garanciális visszajelző egység, amely nyugtázza az uzsonnaidő szabályos lezárultát.
Az antikvárius óvatosan letette csészéjét a remegő asztallapra. A fekete doboz tetejéből halk gőzfúvás kíséretében egy apró, hajtogatott kartonlap emelkedett ki, mely meglepően hasonlított egy hivatalos leltári bizonylatra.
– És az a papír mit tartalmaz? – kérdezte az antikvárius, miközben a falon függő rézóra számlapján a mutatók váratlanul hátrafelé kezdtek lépkedni.
– Nyugtát a fogyasztásról – felelte Henderson simán, és kiemelte a kártyát. – Bár, ha jól látom, a teljesítés nem valutában törlesztendő, hanem harminc percnyi kötelező alagsori leltározás formájában.
Ekkor a hátsó szoba padozata alatt futó csővezetékek finom halk morajlással zöldes fényt bocsátottak ki, s a rézvitrin üvegajtaja lassan kinyílt, mintha meghívót kézbesítene a mélybe.