XXV/7. A visszaszámláló doboz — Szabályos uzsonnaidő

A számláló piros számjegyei könyörtelenül pörögtek lefelé. Mr. Henderson szorosan a nedves téglafalnak lapult, míg az antikvárius sápadtan szorongatta a papírvágó kést, mintha az elegáns csontnyél képes lenne felfogni egy gőzhajtatású robbanást. A mennyezeti csövekből érkező fémes kaparászás egyre közelebbről süvített, mint egy elszabadult, fogaskerekes szörnyeteg.
– Három... kettő... egy... – olvasta fel a segédnyilvántartó, miközben gondosan igazított egyet a szemüvegén, tökéletesen megőrizve szikár hivatali nyugalmát.
A számláló elérte a nullát. A mennyezeti gőzcső szelepe ekkor hatalmas, tüsszentésszerű pukkanással kiengedte a gőzt, és a fekete doboz fedele csikordulva széttárult. A három férfi feszülten visszatartotta a lélegzetét.
A rekesz mélyéből azonban nem robbanószerkezet emelkedett ki, hanem egy finom mívű, sárgaréz mechanikus kar. A kar végén lévő miniatűr csipesz egyetlen gőzölgő, frissen sült vaníliás kiflit tartott, mellette pedig egy apró, viaszpecsétes kártyát. A kártyán szigorú, gépelt betűk álltak: „Minisztériumi Uzsonna- és Büféellátó Alosztály. A csőposta-rendszer automata étkeztető funkciója a hiányzó rugó beillesztésével sikeresen újraindul.”
Mr. Henderson értetlenül pislogott, az antikvárius pedig lassan leengedte a papírvágót. A segédnyilvántartó kimért mozdulattal elvette a kiflit, és egyetlen szabályos harapással eltüntette a felét.
– Helyreállt a hivatali rend – állapította meg elégedetten. – A csőposta nem megrongálódott, csupán a négy órai tízórai-kiosztás akadt el. Rendkívül szakszerű beavatkozás volt.
Ekkor a folyosó sötét végében álló rézvitrin üvege alatt egy apró, elfeledett ezüstgomb halk, ritmikus kattogásba kezdett.