XXV/5. Az alagsori elosztó — Szabályos ütemvesztés

A lépcsőforduló mélyén a levegő végképp besűrűsödött. A segédnyilvántartó magabiztos léptekkel ért az alagsori elosztó félhomályos csarnokába, ahol a hármas számú szelep körüli rézcsövek ritmikus kopogással tüntettek az alkatrészhiány ellen.
A nyitott rézfalú rekesz mögött azonban nem puszta gőz sziszegése fogadta. Mr. Henderson kuporgott a ketyegő csőhálózat tövében, két kézzel szorítva egy dohos gyűjtőmappát. Tőle alig két lépésre az antikvárius állt sápadtan, egy félrekalibrált nyomásmérő óra árnyékában, és rémülten próbálta megállítani a csőposta ki-be járó szelepdugattyúját egy csontnyelű papírvágó késsel.
– A csavar kimozdult, a rugó pedig elszabadult – suttogta Mr. Henderson olyan halk, szaggatott hangon, mintha maga a hivatali szabályzat szegése fojtogatná. – Ha a szelep ütemet téveszt, a bizalmas akták mind az alagsori megsemmisítőbe zuhannak!
A segédnyilvántartó csendben elővette zsebéből a csipesszel megfogott acélspirált. Nem sietett: a hivatali etikett szerint a pánik sosem képezhetett alapot a rendkívüli karbantartásra. A két rémült férfi feszülten figyelte, ahogy a tisztviselő egyetlen kimért mozdulattal a hármas szelep fészkébe illeszti az apró alkatrészt. A csőrendszer hirtelen elhallgatott, a huzat megszűnt, és a falak mögül csupán egyetlen mély, elégedett kattanás visszhangzott.
Ám mielőtt bárki fellélegezhetett volna, a falból előlépő rézkapszula nem egy iratot dobott ki, hanem egy vékony, gőzölgő fekete dobozkát.