XXV/3. A füstölgő gomblyuk — Hivatalos arculatjavítás

A rézfedél mögül egy még meleg, rézkeretes kártya csúszott a segédnyilvántartó tenyerébe. A nyomtatvány mindössze annyit tartalmazott: „Arculati korrekció folyamatban. Kérjük, tartózkodjon a zavarástól.” A tisztviselő azonnal megértette a helyzet súlyát. A hivatali protokoll szerint a szomszédos irodában nyilvánvalóan egy rendkívüli, megsemmisítő erejű iratmegsemmisítés zajlott, amelyhez a legmagasabb fokú bizalmassági fokozat társult.
A fojtogató viaszfüst láttán mégis lenyomta a sárgaréz kilincset, hogy szükség esetén eloltó szappanos vízzel siessen a kollégák segítségére. Az ajtó feltárult, a vastag füstfüggöny mögött azonban nem a megsemmisült állami titkok hamvai kavarogtak a padlón.
A szoba közepén a főellenőr állt szigorú tartásban. Magasított gallérú egyenruhájának felső gombja körül sötétvörös, még képlékeny viaszréteg terült el, amelybe éppen abban a pillanatban nyomta bele utoljára a nehéz, acélból készült hivatali pecsétnyomót. A bizalmas aktáról lefejtett, gyertyaláng felett felhevített viasz szilárdan és szakszerűen tartotta a laza rézgombot, tökéletesen pótolva a hiányzó öltéseket.
– A kódex negyedik fejezete világosan kimondja – szólalt meg a főellenőr, miközben óvatosan lekopogtatta a felesleges kormot a hajtókájáról –, hogy a hiányos egyenruha súlyosabb fegyelmi vétség, mint egy pecsétetlen aktaboríték.
A segédnyilvántartó megnyugodva tisztelegve visszalépett saját irodájába. Ám amint behúzta az ajtót, a sárgaréz csőposta nyílásából váratlanul egy apró, csillogó acélrugó pattant ki, és halkan megállapodott a tintatartó peremén.