XXIX/9. Az optikai pásztázó — Mintadarabok iktatása

A vörös fénysugár komótosan végigsiklott Henderson zakóján, majd apró, elégedett csippantások kíséretében regisztrálta a ketyegő árcédula vonalkódját. Henderson azonnal kihúzta magát, s fegyelmezett mosolyt erőltetett az arcára; meggyőződése volt, hogy a mintadarabok logisztikai protokollja legalább egy kiemelt vitrint garantál számukra az emeleti eladótérben.
Az optikai olvasófej ezután az antikvárius mellkasa felé fordult. Pásztázás helyett azonban a szerkezet fémes csikorgással megtorpant, s az oldalán lévő keskeny résből halk gőzszisszenés kíséretében egy perforált papírcsík türemkedett ki.
– A mintadarabok nyilvánvalóan kiegészítő bizonylatot igényelnek – jegyezte meg Henderson, miközben gépies mozdulattal letépte a szalagot, és a homályos lámpa fényéhez tartotta. A nyomtatott karakterek nem árat vagy minőségi kategóriát jelöltek, hanem egyetlen tömör utasítást: „CSOMAGOLANDÓ”.
Mielőtt az antikvárius megszólalhatott volna, a fémkosár alja egy kattanással hátrafordult. A két férfi egy olajozott facsúszdán zúgott lefelé, amely közvetlenül az alagsori lépcsőforduló porzó betonjára futott. A lejtő végén a fejük feletti csapóajtó nehéz csattanással reteszelődött.
A lépcsőforduló homályában egyetlen sárgaréz csengő függött a csupasz falon, amely most halk, ritmikus ketyegéssel jelezte a leltári műszak végét.