XXIX/10. A hullámkarton doboz — Végső minősítés

Henderson fegyelmezetten leporolta a zakóját a porzó betonpadlón, majd büszkén megigazította a gallérját. Rendíthetetlen meggyőződése volt, hogy a „CSOMAGOLANDÓ” utasítás a legmagasabb rangú mintadaraboknak járó kiváltság: selyempapír, sárgaréz csatok és kiemelt vitrinpozíció. Az antikvárius óvatos, elégedett mosollyal igazította meg a szemüvegét; az alagsori levegő ugyan dohos volt, de a leltári siker íze minden kényelmetlenséget kárpótolt.
A ketyegő rézcsengő hirtelen elhallgatott. A csupasz téglafal egy szakasza halk szisszenéssel hátrasiklott, és a homályból egy újabb futószalag bukkant elő. A gördülő acélgörgőkön két hatalmas, nehéz hullámkarton doboz érkezett, szélesre tárt fedéllel.
– Lám, a szállítási logisztika elkerülhetetlen precizitása – jegyezte meg Henderson bizakodva, amint a mennyezetről leereszkedő gumiabroncsos csipeszek szinte szertartásos gyengédséggel ragadták meg a kabátjukat, s finoman beemelték őket a kartonok mélyére.
A fedelek csattanva összezárultak. A sötétben Henderson elégedetten sóhajtott, ám ekkor halk zümmögéssel felvillant a doboz belső falára ragasztott fluoreszkáló felirat. A vörös betűk nem minőségi tanúsítványt vagy eladótéri címet mutatattak.
A nyomtatás tiszta volt és szigorú: „CSOMAGOLÁS KÉSZ. TÉTEL: KINŐTT DÍSZLETBÁBOK. ÚTIRÁNY: A VÁROSI ZÚZÓÜZEM.”
A doboz egyetlen zökkenéssel megindult lefelé a sötét szállítóalagútban. A távolból fémes darálók tompa morajlása szűrődött fel, miközben a lejtő kanyarulatában egy apró, sárgarézből öntött névtábla villant meg a falon.