XXIV/8. A leltári hiány pótlása — Hivatali beteljesülés

A sárgaréz szállítókocsi egy zökkenővel állt meg a Minisztérium Legfelsőbb Irattárának fogadócsarnokában. A megvilágított pult mögött üllő főellenőr gépies mozdulattal emelte ki a bőrtáskát, majd melléhelyezte a mosodai kosárból kiragadott, kísérleti posztózubbonyt.
Mr. Henderson viaszba fagyott gombja halványan csillogott a bizalmas aktaboríték csücskén. A főellenőr vastag keretes szemüvegén át hosszan tanulmányozta a vörös pecsétet, majd ujjával végigsimította a zubbony hiányos gombsorát, ahol az antikvárius megnyomorított gombja árválkodott. A hivatali logika számára a kép azonnal tisztává és magától értetődővé vált.
– Helyreállítási hibaelhárítás – mormogta a tisztviselő, és elővette a minősített kaparókést.
Gondos mozdulatokkal lefejtette a vörös viasznyomatot a szigorúan titkos aktáról, és egy gyors száradású sellakkal pontosan az antikvárius gombja mellé, a zubbony hiányzó helyére ragasztotta. A művelet tökéletes volt: az egyenruha végre hiánytalanul megfelelt a szabványnak.
Mivel a Felderítési Osztály legfontosabb bizalmas irata a pecsét feltörése miatt azonnal érvényét vesztette, a főellenőr fásult mozdulattal a megsemmisítő zúzógép garatjába csúsztatta a több száz oldalas aktát. A minisztérium legnagyobb államtitka halk zümmögéssel vált finom papírporrá.
Az egyenruhát felakasztották a négyes számú lemezzsákba. Odabent, a posztó hajtókáján a két gomb – a viaszba dermedt meg a gőzpréselt – egymás mellett pihent a sötétben, mint két szabályosan feldolgozott tisztviselő.
A szellőzőjárat mélyén ekkor fémesen koppant egy elszabadult csavar, majd halkan gurulni kezdett a homályos csőhálózat felé.