XXIV/7. A továbbított aktaboríték — Szabályos felderítés

A bőr irattáska csatja fémesen kattant, amikor a kishivatalnok belenyomta a frissen lepecsételt aktát. Henderson gombja, immár domború vörös viasznyomatként, sötéten terpeszkedett a lap szélén. A hivatalnok nem sejthette, hogy a perem apró barázdái nem kódolt utasítások, hanem egy finomposztó zakó emlékei; a szabályzat alapján a mintázatot a Felderítési Osztály sürgős jelzéseként értelmezte, és a küldeményt azonnal a felső szintre irányította.
Pár folyosóval odébb a mosodai kosár zörögve gördült végig a kőlapokon. A minőségi ellenőr fásultan emelte ki a préselt kötényt, s ujjbegye megállt az antikvárius gombján. A gőzprés által alakított szarvanyag felülete szokatlanul mattnak hatott a szénszálas lámpa fényében. Az ellenőr szemöldöke megrándult. Az előírás szerint a selejtes felületet meg kellett volna semmisíteni, ám a túlterhelt tisztviselő inkább a „kísérleti egyenruha-tartozék” rubrikába tett egy sietős pipát.
A két tárgy útja a minisztérium alagsori teherelosztójában kereszteződött újra. A viaszpecsétes aktát rejtő táskát és a ruháskosarat ugyanarra a sárgaréz szállítókocsira emelték. Henderson viaszba zárt lenyomata halkan hozzáütődött a bőrfalhoz, miközben az antikvárius gombja a durva posztó ráncai közt lapult.
A teherpálya rácsa csikordulva záródott be mögöttük. A sötétben csupán a kocsi tengelyének ritmikus kattogása hallatszott.