XXII/7. A terelőlemez szelepe — Hősokk és minősítés

A forró levegő hullámai azonnal megremegtették a sárgaréz gombok polírozott felületét, amint a csőposta utolsó kanyarulatából kirepültek. Az üvegfal mögött örvénylő, narancssárgán izzó olvasztótégely felé száguldva az antikvárius rézkarimája éles, magas hangon rezonált a hőtágulástól.
– Zseniális – lihegte az antikvárius, miközben pereme veszélyesen átforrósodott. – Ez a hősokk-teszt. A minisztériumi felderítőknek bírniuk kell az extrém körülményeket is. A gyengébb ötvözetek itt azonnal megolvadnának, de a mi sárgaréz magunk makulátlan!
– Valóban, a tiszta fém nem fél a tűztől – erősítette meg Henderson fojtott hangon, bár felületi karcolásai kellemetlenül feszültek a forróságban. – A vezérkar minden bizonnyal így edzi az elit megfigyelőket a bizalmas bevetés előtt.
A katlan pereme előtt alig néhány centiméterrel egy pneumatikus terelőlemez csattant éles fémes robajjal. A levegősugár a két gombot egy oldalirányú, hűtött csatornába lódította, közvetlenül a válogatórekesz felé. Az izzó katlan fenyegető vörössége azonnal elenyészett, s a hirtelen hidegben a fém peremük halk pattanással húzódott össze.
A csatorna végén egy filccel bélelt gyűjtőtálca fogadta őket, ahol mechanikus karok épp leltári sorszámokat karcoltak a frissen ellenőrzött darabokra.
A sötétben azonban egy nehéz, hidraulikus prés lassú, ritmikus kattogása indult meg felettük.