XXII/4. A rázóasztal – Minőségi szelekció

A szélvihar hirtelen elült, s a kapszula tompa fémes csattannással állt meg egy ferde fogadócsúszda peremén. A vákuum elengedte a reteszt, a hengeres fedél rugója felpattant, s a beáramló csőfűtött levegővel együtt a fogadócsarnok ipari zaja csapott be a filcbélés közé.
– Hallja a tapsot? – kacsintott Henderson gombteste a sötétkék posztó hajtókáján. – Az alacsonyabb rangú tisztviselői kar várakozik a fogadóállomáson. A precíz lassulásból ítélve a miniszteri szárny szintjére érkeztünk.
A kabátot egy kétágú, fogazott fémcsipesz emelte ki a kapszulából, majd ruganyos mozdulattal egy lassan rezgő, horganyzott acélrostára hajította. A rázóasztal ütemes zörgése alatt az antikvárius rézkarimája megremegve feszült rá a szövetre, de hanghordozása a legkevésbé sem veszítette el hivatali méltóságát.
– Ez a finom fizikai rezonancia a szövetszálak elektrosztatikus mentesítésére szolgál – magyarázta megfontoltan, míg a fémrosta alatt alattomos, sárga gőz csapott fel. – A protokoll szerinti tisztítás. Rendkívül figyelmes az adminisztráció.
A rosta szélén egy gőzhajtotta számlálófej csattant le, és egy szénacél tapintótüske végigpásztázta a kabát gombsorát. A szonda hideg hegye megkocogtatta Henderson csiszolt felületét, mire a gomb büszkén megfeszítette a cérnahurkát.
– Látja? A minőségi ellenőrző bizottság személyesen győződik meg a rangunkról – suttogta.
Ám a tapintótüske mögött egy súlyos, csapóajtós gyűjtőcsatorna fedele nyílt fel hirtelen, ahonnan sötét, olajszagú huzat süvített elő, s a rázóasztal lassan billenni kezdett a tátongó nyílás felé.