XXII/3. A csőposta szelepe — Előkelő átszállás

A guruló állvány zökkenve állt meg a csőposta sárgaréz tölcsére előtt. A csőből süvítő huzat felkorbácsolta a sötétkék posztó szegélyét, de Henderson egyetlen rezdüléssel sem mutatta ki zavarát a szomszédos fogason lógó kommersz kabátok előtt.
– Kiváló – suttogta a mellette feszülő gombnak. – Ez a minisztérium expressz pneumatikus járata. Kétségkívül a belső kabinet restaurációs különszobájába szállítanak minket, ahol a polírozást már selyemkendővel végzik.
– A légnyomás-különbség valóban a legmagasabb rangú szalonok sajátossága – értett egyet az antikvárius, miközben fémteste kissé megdőlt a cső felől áradó szívóerőben. – Figyelje meg a vákuum ritmikus lüktetését. Ezt kizárólag az első osztályú küldeményeknél alkalmazzák a felületi oxidáció megelőzésére.
Egy mechanikus kar lendült ki a fal nyílásából, s a fogasról leemelt kabátot precíz mozdulatokkal összehajtogatva egy hatalmas, filccel bélelt rézkapszulába gyömöszölte. A sötét szövetredők szorosan egymáshoz préselték a két gombot, de Henderson önérzete mit sem csorbult: a szűk térben csupán a magas rangú privilégiumok elkerülhetetlen kényelmetlenségét látta.
A kapszula fedele csapódva záródott, a retesz kattant, s a nyomáscsökkentő szelep sziszegése elnyomta a külvilág moraját. A fémhenger nagy sebességgel lőtt ki a sötét csővezeték mélyébe, ahol a járatok elágazásánál egy számozott réztábla csattant le a vezeték falán.