XXII/2. A szárítószekrény gőze — Hivatalos megbeszélés

A szárítószekrény fülledt, gőzös melegében Henderson és az antikvárius úgy vélték, a sors végre megadta nekik a kijáró gőzfürdőt és a méltó higiéniai restaurációt. A sötétkék posztó vastag szövete mögött tisztán hallatszott a konfekcióraktár reggeli nyüzsgése.
– Rendkívül szakszerű termikus kezelés – suttogta az antikvárius, miközben fémtestét a szomszédos gomb felé fordította. – A felületi feszültség láthatóan jót tesz a sárgaréz alkatrészeinknek.
– Kétségkívül – felelte Henderson feszülten, szorosan tartva az illesztést. – Bár a szomszédos fogasra akasztott kishivatalnok-kabát gombjai visszataszítóan hiányos stílusérzékről tanúskodnak. Nem tartják a tizenkét fokos dőlésszöget.
Ekkor a szekrényajtó csikorogva kinyílt. Egy szürke köpenyes minisztériumi átvevőnyilvántartó nyúlt be a fogasért, s hűvös szigorral mérte végig a kész egyenruhát. Szeme megakadt a két középső gombon. Nem mérőszalagot húzott elő, hanem egy kisméretű rézcsipeszt, s óvatosan megkocogtatta a fémfelületet.
A két gomb nem reagált tágulással, csupán a fémes rezgés futott végig rajtuk, ahogy még szorosabban egymás felé hajlottak.
– Különös – morogta az átvevő, s a lajstromfüzetébe behúzott egy kék pipát a „Személyre szabott illeszkedés” rovat mellé. – Úgy tűnik, a legújabb gyártási széria magától felvette a minisztériumi etikett szerinti bizalmas dőlésszöget.
Kiemelte a kabátot a szekrényből, s egy guruló állványra akasztotta. Az állvány nyikordulva megindult a sötét folyosó vége felé, ahol a csőposta sárgaréz nyílása ritmikus sziszegéssel várt a következő szállítmányra.