XXI/4. A sárgarézöntvény — Osztályozott biztonság

A gőzsziszegés kíséretében leereszkedő acélkarom nem zúzta szét a csomagot, csupán határozott, fémes szorítással a magasba emelte. A kénes gőz és a szálló pernye felhőjében a két mozdulatlan úriember imbolyogva emelkedett a tátongó, vörösen izzó katlan fölé.
– Figyelje csak azt a precíz rögzítést – kuncogott alig hallhatóan az antikvárius a kátránypapír feszülése alatt, miközben rugói finoman megremegettek a hőségtől. – Ez a finom mechanikai fogás a legértékesebb öntvényeknek jár. A múzeumi kurátorok nyilván személyesen kérték a gőzdarus kiemelést, nehogy sérüljön a felületi patina.
Henderson merev állkapcsán a viaszréteg csillogva megolvadt, de tekintetét szilárdan a felettük elsuhanó fogaskerekekre szegezte. Bár a lentről áradó forróság már a lábujjaik rézcsavarjait lazította, a biztonságérzetet nyújtó csomagolóanyag még tartott. Amikor a karom átlendítette őket a tomboló lángok felett, a csarnok automata elemzőrendszere egy gőzhajtatású mérleget tolt alájuk.
Egy nehéz rézkalapács ütött rá a borításra, majd egy mechanikus bélyegző mély, vörös tintanyomot nyomott a kátránypapírra: „NEM MÁGNESES SÁRGARÉZÖTVÖZET – MÁSODLAGOS ÚJRAHASZNOSÍTÁS”.
A csomag erre nem a katlanba hullott, hanem egy oldalági, lejtős bádogcsúszdára zuhant. A suhanó sötétségben az antikvárius elégedetten sóhajtott fel:
– Látja? A szakszerű osztályozás. A kiállítási csarnok privát szárnyába kalauzolnak minket.
A csúszda alján egy kattogó, számozott rézforgóajtó várakozott a sötétben.