XXI/2. A tintapárna súlya — Automatizált osztályozás

A csattanás, amellyel a nehéz sárgaréz bélyegző rásújtott a gyűjtőzsák szája melletti kartonra, megremegtette a poros papírhalmot. Henderson mozdulatlanul feküdt, de a homlokára csapódó lila tintafolt alatt viaszbevonata vékony repedést növesztett. Az antikvárius rémülten próbálta oldalra fordítani a fejét, ám egy automata acélkar már meg is ragadta a gallérját, s egyetlen zökkenővel a zöldre festett szelektáló futószalagra hajította mindkettőjüket.
– Kettes kategória. Törékeny, de forgórész-hiányos – sziszegte egy gőzhajtású beszélőcső a mennyezet sötétjéből.
Az antikvárius gépies nyakizmáival Henderson felé pislogott.
– Henderson... – suttogta szaggatottan, miközben a veszély érzete vibrált a belső fogaskerekeiben. – A rugója... teljesen leállt.
– Ne mozogjon – sziszegte vissza Henderson merev ajkakkal, félve a rögzített leltári számtól. – Ha észreveszik, hogy nem vagyunk élettelenek, azonnal átminősítenek minket selejtezendő szervizáruvá.
A futószalag csikordulva megállt egy hatalmas, felcímkézett fadoboz felett. Egy mechanikus kartonhajtogató kar máris szorosan köréjük tekerte a kátrányos csomagolópapírt, felkészítve őket a feladásra.
A távolban megszólalt egy rézharang halk, ritmikus kongása.