XX/3. Az anatómiai színház — Mechanikus kórboncolás

Az antikvárius kétségbeesetten próbált pislogni, ám a felhúzómechanika mereven tartotta a szemhéját. Henderson ujjai közül apró, gépies kattanás hallatszott, miközben a szürke köpenyes alak kézbe vette a csillogó pengét, és közvetlenül a mellkasa fölé hajolt.
– Figyelem, uraim! – harsant fel egy öblös hang a magasból, ahol az anatómiai színház meredek padsorain tucatnyi orvostánhallgató hajolt előre. – A mai órán a legújabb generációs, viaszból és sárgarézből készült oktatási bábuk belső szerkezetét tanulmányozzuk. Különös tekintettel a gépies szívbillentyűkre.
A férfi meglendítette a szikét, ám a penge nem húst metszett: a finom acélhegy hajszálpontosan illeszkedett a Henderson mellkasán lévő apró, rejtett kulcslyukba. Egy határozott fordítás, s a két férfi teste halk fogaskerék-zörgéssel felemelkedett. Henderson gépiesen felkarolta az antikváriust, s a boncasztal hűvös lapján újra rázendítettek a kirakatból ismert, feltartóztathatatlan keringőre.
A hallgatóság csalódottan morajlott fel, míg a professzor bosszúsan firkált valamit a leltári ívre.
– Már megint felcserélték a szállítmányt a kirakati automata-színházzal – morogta, majd meghúzta az asztal alatti kart.
A csapóajtó éles villanással nyílt ki alattuk, s a két táncoló úriember tehetetlenül zuhant alá a sötét, szénporos szellőzőjáratba.
A mélyben, a járat falára szegecselve egy apró, megmunkálatlan réztábla csillant meg a félhomályban.